Helyünk a nagyvilágban

Előzetes tájékoztató a településképi arculati kézikönyv és településképi rendelet készítéséről, valamint a helyi építési szabályzat településképi rendelettel összefüggő módosításáról.

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29/A.§-nak, valamint Bag Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 39/2017. (VI. 29.) kt. rendeletben meghatározottaknak megfelelően tájékoztatom, hogy Bag Nagyközség Önkormányzata megkezdte a településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet készítését, valamint a település helyi építési szabályzatnak a településképi rendelettel történő összhang megteremtése érdekében történő módosítását.

A Képviselő-testületnek – a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvénynek megfelelően – 2017. végéig kell megalkotnia a településképi rendeletet.

A településképi rendelet az építési tevékenységgel érintett építmények településképhez való illeszkedését biztosító anyaghasználatára, tömegformálására, homlokzati kialakítására és a zöldfelületek kialakításának módjára, a településképi szempontból meghatározó területekre, a helyi építészeti örökség egyedi és területi védelmére, védetté nyilvánítására és a védettség megszüntetésére, a reklámok, reklámberendezések, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére és alkalmazására, illetve tilalmára vonatkozó településképi követelményt tartalmazhat.

A településképi rendelet szakmai megalapozása érdekében településképi arculati kézikönyvet kell készíteni. A kézikönyv a településképi jellemzők bemutatásának és minőségi formálásának eszköze. A kézikönyv feltárja és ismerteti az egyes kerületrészek arculati jellemzőit és értékeit, és ennek figyelembevételével szöveges és képi megjelenítés formájában javaslatot tesz a településképhez illeszkedő építészeti elemek alkalmazására.

A készülő településképi arculati kézikönyvvel és településképi rendelettel, valamint a település helyi építési szabályzat településképi rendelettel összefüggő módosításával kapcsolatban észrevételeiket, javaslataikat a mellékelt kérdőív kitöltésével,  2017. október 12-ig adhatják fel postai levélben (2191 Bag, Szent Imre u. 52.), vagy adhatják le személyesen az ügyfélszolgálatunkon, esetleg beszkennelve elektronikus levélben a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Észrevételeiket, javaslataikat ismertethetik a témában megrendezésre kerülő lakossági fórumon is, mely 2017. október 11-én (szerdán) 16:00-kor kerül megtartásra a kultúrházunkban (2191 Bag, Petőfi tér 1/a).

Az érdekképviseleti, civil és gazdálkodó szervezetek a megadott határidőig a szervezet nevének, képviselőjének, postai és e-mail címének megadásával jelentkezhetnek be az eljárásba. Civil szervezet esetén – első bejelentkezéskor – az alapító okiratot és a bírósági bejegyzésről szóló jogerős végzést is csatolni kell.

Jamrik László
polgármester

lakossági kérdőiv (PDF-formátum)
lakossági kérdőiv (doc-formátum)

Bag Wiki

Ország  Magyarország
Régió Közép-Magyarország
Megye Pest
Járás Aszódi
Jogállás nagyközség
Polgármester Palya Zoltán (független)
Irányítószám 2191
Körzethívószám 28

 

Véletlen kép a galériából

falukaracsony_2012_6_20121221_1135619400.jpg
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.
Bővebb információ Ok Letiltom