KEDVES NYUGDÍJAS BARÁTAIM!
Jómagam
immáron 20 éve élek a Galga-mentén. Rólunk magyarokról azt mondják,
hogy vendégszerető nemzet vagyunk. Én úgy gondolom, hogy ez különösen
érvényes szűkebb hazám, Bag lakosaira. Sokszor tapasztaltam, ha
váratlanul betértem valamelyik bagi ismerősöm portájára, hogy rövid
időn belül a jó szó mellé jófajta hazai étel, ital került az asztalra.
Munkámból kifolyólag is
szeretném támogatni a lehetőséget, hogy ne csak közeli, hanem távoli
vendégeket is - némi anyagi ellenszolgáltatás mellett - tudjunk fogadni
a falusi turizmus keretében.
Ehhez az szükséges, hogy
tisztában legyünk azzal, hogy falunkban hány olyan család, vagy akár
egyedülálló lakos van, aki a házában szívesen kialakítana vendéglátó
szobát és szükség szerint étkezést, vagy alapanyagokat biztosítana az
idelátogatóknak.
Elképzeléseim szerint
ellenőrzés mellett, biztonságosan szeretném ezt működtetni, hogy senkit
ne csaphassanak be. Elsősorban a nyugdíjasainkra gondolok, mivel ők
vannak otthon napközben, és nekik ez egyfajta anyagi segítséget
jelentene, nem beszélve arról, hogy a háztájiban termelt
zöldség-gyümölcsnek is lenne piaca.
A falusi turizmusban
résztvevőknek kihelyezett tanfolyamot tartanánk, melyről OKJ-s
bizonyítványt kapnak.
A szolgáltatás beindításához
előzetesen szeretném felmérni, hogy hány háznál van erre fogadókészség,
lehetőség.
A mellékelt űrlapot kitöltve Balázs Jánosnak, a Nyugdíjas Egyesület elnökének szíveskedjenek leadni.
Tisztelettel: Tóth Gábor
polgármester