Helyünk a nagyvilágban

2015. március 5-én lépett hatályba az országos tűzvédelmi rendelet, mely minden magyar állampolgár, gazdasági szervezet, önkormányzat, állami vállalat és civil szereplő számára jelentős változásokat hozott.

A lakosság számára az egyik legjelentősebb változás, hogy az élet és értékvédelem jegyében a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos, azaz csak az adott település önkormányzati rendeletében kijelölt időszakban és módon lehet.

Népbetegség az avarégetés

Magyarországon széles körben elterjedt „népbetegség” a kerti hulladékok és az avar égetése. Kevesen tudják, hogy ez a tevékenység mennyire káros a környezetre és az emberi egészségre. Az értékes szerves-anyagból az égetés során hamu keletkezik, mely csak korlátozottan alkalmas talajerő-utánpótlásra, nagyobb mennyiségben egyenesen rombolja a talaj humuszkészletét.

Légszennyező a kerti tűz

Egy átlagos kerti tűz, melyben vegyesen égetünk avart, fűnyesedéket és gallyakat, légszennyezést okoz. A nagy szennyezést elsősorban az váltja ki, hogy alacsony a tűz hőmérséklete, így aminek égni kellene, az nem ég el, vagy csak félig. Például a növényi részekben lévő szén ugyan oxidálódik, de csak részben, és szén-dioxid helyett mérgező szén-monoxid keletkezik.

Egy svájci tanulmány szerint egy nagyobb kupac avar 6 órás égésével annyi szállópor keletkezik, mint 250 autóbusz 24 órai folyamatos közlekedése során! Sajnos a kerti hulladékok elégetése során a mérgező, perzisztens vegyszermaradvány is elég, s nem ritka, hogy a meggyújtott zöldben műanyag és egyéb háztartási szemét is keveredik, ami egészségünkre káros.

Halálozási ok is lehet

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az európai részecske-szennyezésről készített tanulmánya szerint Magyarországon évente 16200 ember hal meg idő előtt. Ők átlagosan csaknem 10 évvel tovább élhetnének, ha nem sújtaná őket a részecske-szennyezés. Ez azt jelenti, hogy minden évben 183 400 életévet veszítünk az idő előtti elhalálozás miatt. Ebben a tekintetben első helyen állunk Európában. Korábbi tanulmányokból ismert: a légszennyezés miatt betegen eltöltött napok száma ezerszer-tízezerszer magasabb, mint a halálozások száma.

Kérdéses esetben, vagy az égetési tilalom megszegése esetén az illetékes jegyzőhöz fordulhatunk.

Alapvető szabályok

- Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakó helyen és telken szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon

- Az égetés minden héten kizárólag a meghatározott időpontban történhet, amennyiben az időjárási viszonyok azt lehetővé teszik.
Esetünkben 6/2009 (III.26) önkormányzati rendelet, amely kimondja, hogy a kerti hulladék égetése CSAK keddi és pénteki napokon 13:00-18:00 közötti időszakban kerülhet sor.

- Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (PVC, veszélyes hulladék).

- A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani.

- A tüzelés, a tüzelőberendezés használatának színhelyén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe helyezni, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.

- A legtöbb helyi szabályozásban közös pont, hogy a hatóságilag elrendelt általános tűzrakási tilalom alól egy rendelet sem ad felmentést.

Kivethető bírságok

Bármely anyag a jogszabályi előírásokat megszegve, illetve engedély nélkül a nyílt téren történő égetése – 100 000 Ft

Vonalas létesítmény mentén növényzet, lábon álló növényzet, tarló, vagy növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetése – 500 000 Ft

Nem gazdasági tevékenység keretében végzett, lakosságot zavaró bűzhatást okozó tevékenység folytatása, technológia berendezés üzemeltetése – 50 000 Ft

Forrás: Sokszínű Vidék

 

Bag Wiki

Ország  Magyarország
Régió Közép-Magyarország
Megye Pest
Járás Aszódi
Jogállás nagyközség
Polgármester Palya Zoltán (független)
Irányítószám 2191
Körzethívószám 28

 

Véletlen kép a galériából

falukaracsony_2012_5_20121221_1550100194.jpg
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.
Bővebb információ Ok Letiltom