Helyünk a nagyvilágban

A korábbi (2016-os) bölcsőde terve a peresi részen


Változtatni kellett az eredeti terveken

Palya Zoltán polgármester a Bagi Hírlap megkeresésére részletesen beszámolt a pályázattal kapcsolatos változásokról:

„Bag Nagyközség Önkormányzata a tavalyi évben pályázatot nyert bölcsőde építésére. Az előző testület a támogatási szerződés aláírását követően, a meglévő tervek alapján elindította a közbeszerzési eljárást. Az önkormányzati választás után, hivatalba lépésemkor a közbeszerzési eljárás még folyamatban volt. A beérkezett ajánlatok alapján is egyértelművé vált, hogy az elnyert támogatásból a tervezett bölcsődét nem lehet felépíteni.

Felkerestem a Pénzügyminisztériumot és a Magyar Államkincstárt, hogy megoldást találjunk a kialakult helyzetre. Mindkét helyen nagyon segítőkészek voltak, így a tárgyalások eredményeként lehetőséget kaptunk arra, hogy egy költségracionalizálási tervet mutassunk be. Az eredeti terv a pályázati kiírásnak megfelelően egy nagyon szépen kidolgozott és megtervezett, 680 m2 alapterületű, 48 férőhelyes bölcsődéről szólt. Az aláírt támogatási szerződés alapján az egyik fő indikátor a 48 férőhely, így ezt csökkenteni nem engedték. Egy dolgot tehettünk, a szabványnak megfelelő mértékben csökkentjük az alapterületet 440 m2-re. Az Államkincstár jóváhagyta az elképzelést, ezután elkészíttettük az új terveket.

Eközben nagyon sok visszajelzést kaptunk a településről, hogy az eredeti tervben megjelölt helyszín nem a legszerencsésebb választás a bölcsőde felépítésére, amivel mi is egyet értettünk. Megvizsgáltattuk a területet építési szakértővel és már az alapozásnál is merültek fel olyan problémák (vízszivattyúzás, víztelenítés, stb.), amelyek jelentősen növelték volna a kivitelezési költségeket az amúgy is szűkös keretben. Így új helyszínt kerestünk, aminek a kiválasztásánál figyelembe kellett venni, hogy az alapterület csökkentését követően is egy viszonylag nagy épületről van szó, amihez udvart, játszóudvart, pancsolót, homokozót kell kialakítani. Ez egy nagyméretű telket igényel, amiben az önkormányzat nem bővelkedik. A Képviselő-testület úgy határozott, hogy a jelenlegi edzőpályára fog felépülni a bölcsőde.

A módosított dokumentumokat január végén beadtuk az Építésügyi Hatóságokhoz. Jelen pillanatban a jogerős építési engedélyre várunk, illetve ezzel párhuzamosan a tervező irodában már készülnek az új kiviteli tervek. Amint megkapjuk a jogerős építési engedélyt és az új kiviteli tervek is elkészülnek, elindítunk egy új közbeszerzési eljárást és kiválasztásra kerül a legjobb ajánlatot adó cég. Az építkezést várhatóan az év közepén tudjuk elkezdeni. A módosítások miatti időbeli csúszás nem fért volna bele az eredetileg kitűzött pályázati határidőbe, de ennek kitolásával kapcsolatban is kérelmet nyújtottunk be. Mind a Magyar Államkincstár, mind pedig a Pénzügyminisztérium részéről az elvi jóváhagyást megkaptuk, a hivatalos értesítést követően a szerződés aláírására is sor kerül.”

Polgármester úr elmondta továbbá, hogy a bölcsőde megépítésével kapcsolatban elvégzett változtatásokra többek között azért is volt szükség, mert próbálnak egy Faluközpont-koncepciót kialakítani. A Képviselő-testület célja, hogy a fontosabb közintézmények - vagy legalábbis egy részük - egy központi helyre koncentrálódjanak.



2020.02.25.


Projekt címe: 48 férőhelyes Bagi Gólyahír Bölcsőde építése
Projekt azonosító száma: PM_BOLCSODEFEJLESZTES_2018/61

Projekt célja: A településen jelenleg nem működik önkormányzati és egyéb fenntartású bölcsődei intézmény, amely alapján elmondható, hogy jelenleg 100%-os a kapacitáshiány a rendelkezésre álló bölcsődei férőhelyek tekintetében a településen. A projekt eredményképp 4 gyermekszobás, 48 férőhelyes bölcsődei intézmény kerül megépítésre. A tervezett épület földszintes, körüljárhatósága járdával biztosított. Az épületben található 4 csoportszobához közvetlenül kapacsoló terasz kerül kialakításra. A kialakításra kerülő játszóudvaron két homokozó, két rúgós játék, két babaház és kültéri pancsoló kerül elhelyezésre. A közlekedési létesítmények tervezésénél a lehatárolt tervezési területen belül az OTÉK-ban lefektetett mennyiségű és minőségű burkolt felület és parkoló terület kerül kialakításra. A parkolóhelyi méretek alapján 10 parkolóhely kerül kialakításra, ebből 1 db 3,5 m x 5,50 m mozgásukban korlátozottak részére történő parkoló állás kerül kijelölésre a főbejárat közvetlen közelében. A pályázati kiírás alapján a tervezett bölcsőde épületének komplex, teljes körű akadálymentesítése megtörténik és nevelési munkát segítő eszközök is beszerzésre kerülnek. A projekt keretében létrehozásra kerülő bölcsőde tetőszerkezetén napelemes rendszer is kialakításra kerül. Az új bölcsődei intézmény létrehozásával javul a pest megyei gyermekek magas minőségű a kor követelményeinek megfelelő oktatási-nevelési feltételekhez, infrastruktúrához való hozzáférése, ezzel családjaik életkörülményei és a munkavállalás, munkába állás feltételei is jobbak lesznek, vagyis a fejlesztések közvetve a gazdaság erősödéséhez is hozzájárulnak. A projekt hatására megtörténik a bölcsődei kapacitáshiányok felszámolása a településen.

Támogató: Pénzügyminisztérium
Támogatás forrása: Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatából
Kedvezményezett neve: Bag Nagyközség Önkormányzata
Támogatási összeg: 384 millió forint
Projekt tervezett befejezési dátuma: 2021.08.31.
Megvalósítás helye: 2191 Bag, belterület 1549/1 hrsz.

További információ kérhető:

Palya Zoltán polgármester
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel: +36-28-504-135

Sajtóközlemény

T.A.



 

2020.07.28. Elkezdődött...


 

2020.08.05. Készül a tömörített aljzat

Mint közismert, az új bölcsődénk helyén annak idején kenderáztató tó volt, illetve a Malom utcai egykori hengermalomhoz vezető patak folyt erre, melyeket az M3-as autópálya építése során szüntettek meg végleg. Emiatt - mint ahogy az az előzetes talajmechanikai vizsgálatból kiderült - az altalaj önmagában alapozásra nem megfelelő, így a statikus tervező egy 45 cm vastag tömörített aljzat készítését irányozta elő a teljes alapterületen (ezt később az épület 0,00 szintjének 15 cm-rel való megemelése miatt 60 cm-re módosítottuk).

A kiemelt alapgödörbe  épp ezért a kivitelező cég szakemberei jelen pillanatban zúzott betont tömörítenek, több rétegbe, ami kellő talajszilárdságot fog biztosítani az alaplemeznek. A kitermelt földet az edzőpályánk hátsó részének kiegyengetésére, illetve a használható rendezvényterület bővítésére használjuk fel (jelenleg ezért kerültek körbe a földkupacok).


 

2020.08.24.

Már majdnem kész az alaplemez vasalása.


 

2020.09.07.

A falak "kinőttek" a földből. A látható hézagok a leendő vasbeton pillérek helyei.


2020.09.22.

A pillérek is bevasalásra kerültek, elkészült a teraszvasalás, és az alaplemez oldalsó vízszigetelése is.


 

2020.09.30.

Sajnos a falunapokra korábban általunk épített színpadot is el kellett bontanunk, mert útban lesz a bölcsőde tervezett kerítésének. Köszönjük Klenovszki Zoltán bagi vállalkozó segítségét e munka elvégzésében!
Mivel a bölcsőde miatt kicsit eltolódik a falunap helyszíne a M3-as feletti híd felvezető útja felé, ahol a talaj egyengetése elkészült időközben, amúgy is új színpadot kell majd kialakítanunk, a terület egy másik pontján.



Helyükre kerültek a födémgerendák és a kerámia béléstestek, készül az áthidaló vb. gerendák vasalása is. Még "némi" vasszerelés és zsaluzás van már csak hátra, hogy jövő hétre elkészülhessen teljesen a födém.


2020.10.05.


Így néz ki egy szépen bevasalt POROTHERM födém. :)
A fotóért köszönet Csákai István műszaki ellenőr úrnak!


 

2020.10.12.



... és így betonnal beöntve, oromfalakkal együtt. Kár, hogy a hirtelen "novemberire" vált időjárás egy pár napra visszaveti az ácsokat.


 

2020.11.03.

Készül a tetőszerkezet, és vele párhuzamosan, az épület belsejében, a padlófűtés csövezése.


 

2020.11.24.

A tetőszerkezet szinte teljesen kész, fent van a fólia is, jöhetnek a cserepek.



A falak belül levakolva, az aljzatbeton kész, a nyílászárók beépítése előkészítve.



A külső hőszigetelés (combos, grafitos) elkezdve.

Ugyan nem annyira látványos, de üzembiztonság szempontjából legalább annyira fontos, hogy elkészült a bölcsődéhez tartozó 2 új tűzcsapunk is.

 


2020.12.16.

A cserépfedés szinte teljesen kész, felkerültek a napelemek is, a külső hőszigetelési munkák is lassan a végéhez érnek. Odabent pedig elkészült a gipszkarton mennyezetet tartó szerkezet.


2021.03.22.

Rohamtempóban közelít a bölcsődénk a befejezéshez. Elkészült a mennyezet, a gépészet, a falsimítások, vakolások és a hidegburkolatok. Ilyen vidám színekben fog pompázni az apróságok mosdója:


Jelenleg a melegburkolók dolgoznak már bent, külsőleg pedig a héten már a színét is megkapja az épület.


2021.03.31.

És már meg is kapta...

 


2021.05.10.

A viacolor burkolat utolsó simításai és a leendő kerékpár-, ill. kukatároló.



Már szinte csak a csöppségek hiányoznak a mosdóból...


 


 

2020.09.30. Átadtuk!



Végre elérkezett ez a régóta várt pillanat, mikor átadhattuk elkészült új intézményünket a szülőknek, a bölcsődei dolgozóknak és - nem utolsó sorban - a csöppségeknek.

Az átadóünnepség elején óvodánk macis csoportja "Isten hozott, Gólyahír!" című műsorával kedveskedett az egybegyűlteknek.



Palya Zoltán polgármester beszédében megköszönte az előző testületnek a nyertes pályázatot, majd beszélt a hosszú, és göröngyös útról, ami a bölcsőde új helyszínre való áttervezésével, és az új, faluképbe illeszkedő tervek fizikai formába való öntésével végződött. Ezután megköszönte mindenki munkáját, aki hozzájárult az épület megvalósításához. Vécsey László, a térség országgyűlési képviselője a kormányprogramban fontos szerepet játszó családtámogatást emelte ki, melynek egyik új eleme immár a Bagon megvalósult bölcsődénk is. Kelemen Edit bölcsődevezető kiemelte, közös célunk az, hogy a ránk bízott gyermekek szeretetteljes légkörben, vidáman és - ami a legfontosabb - biztonságban tölthessék napjaikat. Ezután Miklós atya megáldotta az épületet, majd megtörtént a jelképes szalagátvágás is.



Szerencsére közben az eső is csendesedett némiképp, így nem zavarta meg az épület udvarán az időkapszula elhelyezését, amit majd utódaink legkorábban 25 év múlva nyithatnak ki.



Az ünnepi műsor után a meghívottak és jelen lévő vendégeket vendégül látta önkormányzatunk, miközben körbe lehetett nézni az új épületünkben is.

Benedek Miklós műszaki ea.
(a képek többsége Vécsey László FB oldaláról származnak)

Bag Wiki

Ország  Magyarország
Régió Közép-Magyarország
Megye Pest
Járás Aszódi
Jogállás nagyközség
Polgármester Palya Zoltán (független)
Irányítószám 2191
Körzethívószám 28

 

Véletlen kép a galériából

falunap_2010_20110211_1328866052.jpg
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.
Bővebb információ Ok Letiltom