The logo of our village
  Falunk története röviden  
 


          Bag Nagyközség a Gödöllői Dombság Észak - Keleti szélén fekszik, ahol az Egres völgye és a Nagyvölgy kitárul a Galga völgyébe, az Egres-patak a Galga patak medrébe ömlik. A gazdag régészeti leletek területén - évezredekkel előbb - élt emberek településeinek nyomai arról tanúskodnak, hogy történetük még sok ismeretlent tartalmaz. A három völgy mind árulkodik hasonló nyomokról. Köszönhető ez a Délről -Északra (Szolnok - Vác) illetve Keletről - Nyugatra (Kassáról - Budára) és fordítva irányuló kereskedelmi, népvándorlási és egyéb útvonalak kereszteződésének.
           Így jutottak el a honfoglaló magyarok is, településünkre - feltehetően Ákos nemzetsége - amit Árpádkori leletek is bizonyítanak. A település nevének eredete még ismeretlen, mint ahogy a korabeli dokumentumok is adósak a természeti-földrajzi elnevezésű Hévízvölgye birtoktömb értelmezésével, a honfoglaló nemzetség, majd ötszáz éves életvitelével.
           Ma ismert, első írásos emlékünk 1394-ből maradt ránk. Ilsvai Leusták nádor ítélet levelében, Ákos fia László özvegye részére, II. Ákos fia II. Mikcs kiadja az özvegynek járó hitbér és kártérítés fejében Baag és más birtoktesteket.
          Ákos nemzetsége 1425-ben Zsigmond királlyal kötött egyezséggel a Galga völgyi birtoktömböt elcserélte, amelyek 1440 körül a Rozgonyiak-, 1525-ben a Báthoriak kezére került, akik megtartották Bagot a török hódítás korában is. Eszterházy Sándor, Stahrember (18. sz. elején), majd a Grassalkovich család lesz Bag birtokosa.
          A földművelés, a második évezred elején, a dombokon indult meg, a völgyekben az állattenyésztés volt az elterjedtebb. A 13-15 században megjelent a talajváltó gazdálkodás, az osztó földközösségen kívüli úri majorság, a jobbágyság és a zsellérség. A törökök (és más seregek), a változó befolyásukkal visszaélő hazai adószedők, közel másfél évszázados hódoltságágának terheit, a felszabadító hadak is növelték. Volt idő, amikor a faluból mindenki elmenekült. A lakosság (főleg a magyarság) lélekszáma csökkent. Gazdasági- társadalmi haladás alig volt tapasztalható.
          Az 1720-as országos összeírások után, a bagi jobbágy közösség szorgos munkája következtében a falu társadalmi-gazdasági viszonyai kedvezőbbre fordultak. A művelhető földterületet felszántották, (beindult a szőlőművelés), a réteket kaszálták, az állatállomány növekedett. Növekedett a lakosság lélekszáma, foglalkoztatottsága, elfogytak a házhelyek. Földesúri terheiket a szokásjog alapján teljesítették, viselték.
          Bag úrbéri tabelláját telkes, féltelkes, zsellér lakosok számára 1774-ben hirdették ki, amely mélyítette a paraszti rétegek közti különbségeket, növelte a kötelező robotot, amelyeken a Grassalkovich Antalnével kötött szerződés valamelyest enyhített. A lakosság számának növekedésével a telkesek száma csökkent. Új foglalkozások, szolgáltatások jelentek meg.
           Az állami, földesúri elvárások növekvő terhei valamint a különféle okokra visszavezethető termés- csökkenés, a megélhetési viszonyok romlása, a megtermelt javak igazságosabb elosztásának hiánya - a teljesség felsorolása nélkül - mind az 1848-a forradalom és szabadságharc kitöréséhez vezettek, amely az előzőekből is következtethetően Bagot sem kerülte el. Nem volt hiábavaló 48-as elődeink áldozata!


>>> tovább

 

 

 
   









címoldal
| e-mail | vendégkönyv | impresszum | archívum | oldaltérkép


               
 
  Bagfalu © 2006 - 2010         
by tsinom

eXTReMe Tracker

HomeOfficial website of village of Bag OfficeOur villageInstitutionscommunitiesNewsPhoto galeryForums homeoldaltérkép / sitemape-mailvendégkönyv / guestbookimpressum